1947 tavaszán mutatta be dr. Nagy István Egri Ervint, mint a Siófoki Leányegyház segédlelkészét, aki átvette tőle a gyülekezet részleges gondozását és felvetette, hogy már a közösség elég erős ahhoz, hogy önálló anyaegyházközséggé váljon.
Először missziói Egyházzá, majd önálló Egyházközséggé való alakulásukat kérték. Ké-relmüket elfogadták. A Balatonzamárdi Egyházközség pedig, mint a Siófoki Egyház Fiókegyháza 1984-ig a gyülekezetünkhöz tartozott és Egri nagytiszteletű úr végezte ott is a gyülekezeti szolgálatot.
1948. január 22-én választották meg és ugyanez év március 7-én iktatták be tisztébe a Siófoki Református Egyházközség első önálló lelkipásztorát, Egri Ervint. 1948. május 2-án Morvay György addigi presbiter-pénztárost választották meg a gyülekezet gondnokává, aki 1984-ig végezte hűséges szolgálatát mindig szem előtt tartva a gyülekezet lelki és anyagi gyarapodását.
1950. július 2-től végezte a kántori szolgálatot Karsay Vilma énekvezető, akit később –1955-ben – hűséges szolgálataiért a gyülekezetünk első női presbiterévé is választottak. Ugyanebben az évben választották presbiterül Komáromy János nyugalmazott lovasberényi lelkipásztort, aki nagy segítségére volt Egri Ervin lelkipásztornak.
1957-től újra elindult a régen óhajtott új templomra a gyűjtés, hiszen a gyülekezet csaknem megduplázódott és lassan kezdte kinőni az imaházat. Templomterv készült Zsolt Ernő siófoki építész segítségével, melyet a Fő utcai telkünkre kívántak felépíteni. Sajnos az Építési Szakbizottság nem fogadta el a templomtervet, így egy újabb terv készült Csorba Tibor budapesti építészmérnök által és az adománygyűjtés is folytatódott. 1959 őszén kapta a gyülekezet a következő elutasítást az Építési Hatóságtól, akik szerint ma „nem időszerű a templomépítés.” Így nem maradt más hátra, mint az imaház felújítása, ami 1961-ben meg is történt.